Júliusi energiák - A nehéz érzések gyakorlásának és a gyógyulás művészetének hónapja

Július főbb energiáját az Erő, a mindenünket átható belső erő, vezettetés és az ezt körüllengő kiegészítő energiát pedig a Kardok Hármas képviseli.

Érezd meg az erőd, bízz benne, magadban, hogy bármilyen nehézséggel szembe tudsz nézni.

Az Erő lapján látható nő a bennünk éli Istent, Istennőt szimbolizálja. Benne lakozik a férfi és női erő is, amelyek jól összehangoltan együtt dolgoznak. A nő szelídségével uralja a féktelent. Ismeri, jól használja az erejét, a megfelelő pillanatban eggyé válik az ösztöneivel, azokat megfigyeli. Az állatias ösztönök esetében arról az életerőről van szó, ami a szexuális energiákkal is kapcsolatba hozható. Nem engedi meg magának, hogy egy bizonyos pontot túllépjen vagy valami másféle erő felülkerekedjen rajta. Tudatosan figyel, kiáll magáért, önuralmat gyakorol, irányítja ösztönlényét. Nem kell elfojtania vagy megölnie ezt a részét ahhoz, hogy együtt létezzen vele. Amikor önmagaddal szemben megengedő vagy, akkor másokkal szemben is képes leszel "elnézőbb" lenni, mert tudod, mikor kell hátrébb lépni és nem belemenni egy esetleges konfliktusba.

Érzed-e azt, mi az a határ, amit nem lépsz át és másoknak sem engedsz átlépni?

A Tarotban az Erőt megelőző lap a Diadalszekér, ami az Énünk, az Ego kontrollálásáról szól. Az Erő viszont már nem csak kontroll alatt tart, hanem önismereti munkában sokkal mélyebbre merészkedik. Van bátorsága hozzá és ez nagyon fontos! Az erővel, az életerővel együtt lehet működni. Abban a pillanatban, amikor rájössz, hogy mi a te gyengeséged, mi a te árnyékrészed, akkor tudsz vele együtt dolgozni és ezzel egy időben elkezdheted gyógyítani magad. Gyógyító energiát kovácsolhatsz belőle. A nő az isteni, spirituális erőket szimbolizálja, a vadkan pedig az állatias ösztönöket és ahogy fentebb írtam e kettő összhangba kerülése elhozza számunkra a magasabb minőségbe való emelkedést. Ugye tudjuk, hogy mind a kettő lényeges egy helyes értékrend kialakításához, az életünk megfelelő vezetéséhez? Aki tisztában van az "állatias" oldalával, hogy milyen típusú ösztönök mozgatják, amikor nem éppen tudatosan cselekszik, az az egyén hihetetlen bölcsesség birtokában van. Amikor tudod azt, hogy neked mi a gyenge pontod, akkor ne úgy gondolj arra, hogy jaj én szerencsétlen, hanem, hogy igen, ezzel nem vagyok elégedett, ezáltal van hova fejlődnöm. Nagy előnyben vagy, mert tudod mi az, amit egy magasabb szintre dolgozhatsz. Bármin lehet javítani és minél jobban ismered magad, annál jobban tudsz együtt működni magaddal a nehezebb óráidban. Ezt inkább erősségként fogd fel: bátran vállald a gyengeséged és törődj vele. Ez a kártya feltétel nélküli szeretetet, megengedést jelképez. Fordulj ilyen szép érzésekkel az esetleges hibáid felé. Amikor elfogadod őket, figyelsz, odafigyelsz rájuk, akkor könnyebb lesz az élet, mert kapcsolódsz magadhoz.

A tested, a szíved ősbizalommal nyisd ki ezeknek az energiáknak. Éld meg őket. Engedd őket szabadjára olyan helyzetekben ami számodra biztonságos. Mondok néhány példát: részt veszel egy családállításon, el kezdesz pszichológushoz járni, aki előtt sírhatsz egy nagyot vagy mondjuk menj el kirándulni és ordíts a fák között. Rájössz majd, hogy ahelyett, hogy szabályoznád az ösztöneid, az érzelmeid, lehet azoknak igenis teret engedni egy olyan környezetben, ahol fogadják és segítik őket. Segítik felszínre engedni, gyógyulni. Azáltal, hogy bízhattok másokban, mert észreveszitek, hogy van aki képes segíteni és megtartani, azáltal magatokban újra bízhattok. Megtanulhatsz ismét bízni magadban, az erődben, abban, hogy képes vagy megtartani saját magad is. Bízhatsz az Életben, mert van értelme a létnek, mert bármilyen intenzitású időszakban légy, annak oka van. Bármiből győztesként lehet kijönni és ehhez elengedhetetlen, hogy magatokhoz képest mérjétek magatok. Az számít a leginkább, hogy te győztesnek érezd magad. Te magadon vedd észre a változást!

Lehetséges, hogy azt érzed, nincs elég erőd, nincs elég bátorságod, képtelen vagy integrálni a nagyfokú, heves érzelmeid. A Kardok Hármas általánosságban komoly szívfájdalmat mutat és azt akarja elmondani, hidd el, van benned elég erő ahhoz, hogy szembenézz a fájdalmaiddal. Nem kell félni a sírástól, a fájdalomtól. A szenvedés állapota értünk van, hogy valamit megértsünk és meghaladjunk. Segíteni akar a lelkünknek, hogy megugorjuk önmagunk. Ha megint eltolod magadtól saját magad, az érzéseid, akkor a későbbiekben nagyobbat fog robbanni. Még jobban fogsz félni, még jobban fog fájni. Nézz hát szembe a tragédiáddal.

Mik a gyengeségeid?
Miért félsz érezni?
Miért félsz a fájdalomtól?

Mindig azok az emberek jutnak eszembe, akik azt hangoztatják, hogy én aztán csak megráztam magam és mentem tovább... Ez valóban jó?

A fájdalom megtapasztalása csakis előnyünkre válhat. Van az a nagyszerű mondás a Druidák szerint is és a Kardok Hármas pontosan ezt szimbolizálja, miszerint láss (tapasztalj) sokat, tanulj sokat, szenvedj sokat. A szenvedésből persze tudni kell a kellő pillanatban kilépni, bölcsességgé transzformálni, akár átadni a róla alkotott tudást. Tudnod kell neked meddig jó még szenvedned, mert még benne vagy a tanulási folyamatban. Viszont vigyázni kell, mert az ego könnyedén lecsap a szenvedőkre, szenvelgőkre és mártíromsággá formálja. De ha észreveszed azt a nüansznyi határvonalat, amikor te már meglelted a tanulnivalód, azzal gazdagíthatod magad, megerősödve térsz vissza az életedbe.

A Kardok Hármas intellektuális, gondolkozós energiáival segít ebből a mély szívfájdalomból, komoly bánatból erőt merítened a továbblépéshez. Megtapasztaltad a fájdalmat, hagyd magad eleget(!) szenvedni és tanulj végre belőle. Igen, a fájdalom az eredménye, a gyümölcse annak, amit az utóbbi időben átéltél, de a nehéz érzések pont azok, amelyekkel ha hajlandó vagy foglalkozni, akkor Isteni/ Istennői erővel a birtokodban felül emelkedhetsz a jelenlegi nézőpontodon és más perspektívából láthatsz rá a tényekre. Tanulhatunk anélkül is a konfliktusokból, hogy áldozatnak éreznénk magunk és áldozat képében tetszelegnénk akár évekig.

Bármely sebet, a lelki sebet is lehet gyógyítani, jobbára együtt lehet élni a fájdalommal és amikor készen vagyunk rá, kellő bölcsességgel tudjuk értékelni, hogy bizonyos dolgok megtörténtek velünk.

A sebet lemossuk, kitisztítjuk, bekötjük, kenegetjük, átkötjük.

Az érzelmeket vajon tisztítjuk? Gondoskodj róluk, értsd meg őket, majd engedd el, amit el kell. Ha mindig így teszel, akkor idővel egyre könnyebb lesz kezelned a saját érzéseid.

'Hisz az élet jobbára olyan könnyű tud lenni.

Minden csak idő és gyakorlat kérdése. A Mesterek is rengeteget gyakoroltak mielőtt azzá váltak.


Kártya: VIII. Strength és Three of Swords (Philip and Stephanie Carr-Gomm: The Druid Craft Tarot)

Add comment

Comments

There are no comments yet.