Anyafű. Illeszkedj az új szerepedhez, az új önmagadhoz.
Az anyafű, avagy a szúrós gyöngyajak a hosszú élet titkának a jelképe. A női bajok (görcsoldó, változókori tüneteket enyhítő) mellett főként a heves szívdobogást orvosolja és kifejezetten hatásos szorongásoldó.
Úgy is mondhatjuk, hogy rendelkezik azzal a ciklikus bölcsességgel, miszerint bármely ciklusodban vagy éppen, áldott vagy, legalábbis igyekezz annak érezni magad, hiszen ez valóban így van. Az anyafű ismeri, bemutatja és áldottként éli meg a leány, az anya és a vénasszony szerepkörét. Együtt növekedik, együtt változik az évszakokkal, minden egyes változásban megleli a bölcsességét. Megéli, éli a változást, mert ő maga a változás. A szezonális (évszakos) változás mély megtestesülése minden egyes nőben: amikor a leány a nővé cseperedését tapasztalja meg vagy anyává érik vagy amikor az anyából öregasszony válik, elfogadva és megélve a változókort.
Azért érkezett most éppen ez a kártya, hogy emlékeztessen a női mivoltodra, lásd meg a ciklusodban rejlő mélységeket és szépségeket. Igenis van értelme annak, amiben éppen vagy akár kívántad, akár még nem álltál rá készen és csakúgy megtörtént veled.
Ki vagy te? Leány vagy? Anya vagy? Vénasszony vagy?
Hogyan jelenik meg az adott ciklus az életedben?
Milyen minta van előtted a felmenőidtől?
Tudd, hogy szakrális állapotban vagy. Figyelj oda arra sokkal jobban, ahogyan gondozod magad jelen állapotodban.
Mit érzel, mit szeretnél? Ünneplést és dicsőítést? Netán bánatot és elfeledést? Esetleg nem tudod merre lépj, mert éppen ismerkedsz magaddal? Kiterjesztenéd magad a túloldalra, egy eddig számodra ismeretlen másik állapotba? Van olyan része az életednek, amit legszívesebben átugranál, akár elfelejtenél, esetleg visszasírsz?
Hogyan ölelsz magadhoz bizonyosságokat és hogyan kerülöd el azt, ami már messziről taszít?
Érdeklődéssel fordulj magadhoz a lágyság gesztusával.
Kívánom, hogy juss el önmagadhoz, önmagad elfogadásához, amelyhez egy megújult és immáron harmonikus érzés fog társulni.
Kártya: 34. Motherwort (Jill Pyle & Em Dewey: The Sacred Cycles Oracle)

Add comment
Comments